Nov
25
Az alábbi módon helyezte bele a postaládába a kedves és rendes, mindig korrektül dolgozó, csak sorsjegyet árulni nem akaró (és ezért tiltakozó) magyar postás a szomszéd kisfiúnak címzett küldeményt.
Biztosan nagyon boldog lehetett a kisgyerek, amikor megkapta. Remélem, hogy a kézbesítő úr, illetve a Magyar Posta Zrt. eme természetesen kirívó, soha elő nem forduló esetéért felelős munkatársainak gyermekei is hasonló áldásokban részesülnek majd az élettől az elkövetkező 100 év folyamán.
Ezúton kívánok minden érintettnek áldott, békés karácsonyfatüzet, valamint kényszerű sorsjegyárusításban és leépítésben gazdag új esztendőt.








Levelet hozott a posta…
Az alábbi módon helyezte bele a postaládába a kedves és rendes, mindig korrektül dolgozó, csak sorsjegyet árulni nem akaró [...]…
ejnye. biztosan csak valami véletlen baeset. (és nem is biztos hogy a postasnal tortent, leht hogy a központban a feldolgozásnál)
a központban olyankor (elvileg) ragasztanak rá ilyen bocsbazze matricát, legalábbis már párszor volt rá példa. egyébként az is továbbra is vicces, h békéscsabáról békéscsabára 3-4 nap alatt érkezik meg néha egy levél.
hat leveezz máshova, mongyuk zalaegerszegre, hátha az gyorsabb
Az nem postás, hanem kézbesítő. A postás aki a postahivatalban dolgozik, a kézbesítő pedig aki kiviszi a levelet. Nem ugyanaz.
nekem az a postás, aki a magyar postánál dolgozik. azon belül meg sorolják be magukat úgy, ahogy akarják
amikor én még a postánál dolgoztam (HAHA) akkor úgy volt, hogy minden cucc a budaörsi logisztikai központon keresztül ment. szóval ha a szomszéd utcába adsz fel levelet, akkor is előbb elmegy b.örsre, és onnan vissza békéscsabára
állítólag így a költséghatékony.
Most is így van.
Kedves képbeküldő!
Ugyan miből gondolod,hogy a képen látható küldeményt a posta kézbesítette?Elárulok neked egy nagy titkot én is kézbesítő vagyok és találkoztam már ilyen levélszekrénybe helyezett küldeményekkel még mielőtt én már jártam volna ott.Tudod nem csak a Magyar Posta végez kézbesítést!A cégek nevét talán nem sorolom…
tudom. a bélyeggel, pecséttel ellátott dolgokat a magyar posta kézbesíti, nem?
egyébként nem ide tartozik, de ha már témánál vagyunk: a futárcégnek becézett társaságok (alkalmazottai) eddig akárhol voltam a városban, utánam is hozták akár a csomagot. nem ám rögtön bedobtak egy második értesítést úgy, hogy első nem volt, és egyébként a második alatt is otthon voltam. valamint a más társaságok által kézbesített dolgokat eddig mindig megkaptam. a magyar posta által kézbesítetteket nagyon sokszor nem.
talán nem véletlen az sem, hogy sok PIACI ALAPON működő cég nem küldet a magyar postával csomagot. merthogy ők piaci alapon működnek, és nekik fontos, hogy amit elküldenek, az nagy valószínűséggel meg is érkezzen. éppen ezért más, piaci alapon működő cégekkel kézbesíttetnek. lehet, hogy 2-300 forinttal drágább, viszont odaér.
Ezek az általad Piaci Alapon működő cégek pedig (és itt nem a külföldi cégekre gondolok)a posta megkerülésével vállalkozókkal hordatják szét a küldeményeket.Én pedig személy szerint nem látok sem bélyeget sem bélyegzőt amiről írsz.Mielőtt azonban a posta munkavállalóit fikáznád talán nem ártani ilyen jellegű bizonyítékokkal is szolgálnod.
talán a saját blogomban azt fikázok, akit szeretnék, még akkor is, ha nem fotóztam le minden szögből a borítékot.
de ha ez az eset mégcsak nem is létezne, attól még a fenti állítások igazak a postára.
nekem teljesen mindegy, hogy milyen cég vagy vállalkozó hordja szét a csomagjaimat, ha ezt a munkát magas színvonalon végzi. a magyar posta ettől a szinttől igen messze áll, remélem, ebben egyetértünk.
Aki azt elhiszi, hogy egy postai kézbesítő így beteheti a láda nyílásába a levelet az postai analfabéta.
A féláron bejelentetlenűl kézbesítő hajléktalan aki szőlőz nem látott bort iszik az lehet így ki kézbesíti, de a postai alkalmazott nem! Remélem ezt elhiszik a postát lejáratni szándékozók is.
Ez természetesen a te blogod, és természetesen neked lehet csak igazad. Ettől függetlenül azonban ilyen egyszerűen nincs. Másfél évtizedes postai múlttal, hidd el, láttam, ismertem/ismerek jó néhány idiótát, akit én gondolkodás nélkül kirúgnék a postáról, hogy a lába nem érné a földet. Ám ezek közül sincs senki, aki ilyet megkockáztatna. Ezt természetesen nem kell elhinni, és naponta lehetne az ország sok-sok pontjáról gyűjteni a Magyar Postát kényelmetlenül érintő (hogy finoman fogalmazzak) eseteket. Ha éppen ez esik jól, ám tedd ezt, mindamellett azt visszautasítom, amit az utolsó mondatodban írtál. Mégha sokminden kritika jogos is a postával kapcsolatban, ezt éppen a tisztességesen dolgozó kollégák nevében is kikérem magamnak. Biztos nem hiszed el, de ők vannak többen, és ők szégyenkeznek a többiek miatt is.
Egy jó tanács még, ha elfogadod (persze ezt sem kell, hiszen ez a te blogod): a következő bejegyzésed témája (amihez szintén felhasználhatod ezt a képet) legyen az, hogy a képen látható levélszekrények (és nem postaládák! azok ugyanis egészen másképp festenek) milyen pontokban szegik meg az arra vonatkozó törvényt, hogy mely feltételeket köteles biztosítani mindenki annak érdekében, hogy a Magyar Posta a küldeményeket megfelelően kézbesíteni tudja.
Amit a képen látunk, ha az valóban megtörtént, felháborító, akár postai kézbesítő követte el, akár más, de a képen látható levélszekrényekbe a Magyar Posta a hatályos törvények alapján nem is köteles kézbesíteni.
Aki nem hiszi, járjon utána.
Charlie-nak.
Öreg, a postás Én vagyok, tudod,az aki a levelet viszi. Aki az ablaknál ül az sosem volt postás, csak postai alkalmazott, vagyis tisztviselő. Ezt ki is kérik maguknak!
Mogorva
Én is postás vagyok, szerintem sem valószínű, hogy a postás ilyen állapotban tette volna a levélszekrénybe. Ha csak nem helyettes kézbesítő volt, mert rendes ember ennyi pénzért nem jön a postára dolgozni. Nálunk a főnökök ahelyett, hogy kirúgnák az ilyet, könyörögnek neki, hogy dolgozzon rendesen, mert ha kirúgják, nem találnak helyette senkit.
A fent látható képen egy rokkant levél van ábrázolva, ez tény!
- hiányzik a postás által elkövetett bedobó mozdulat
rögzítése, ennek hiányában féllábon áll az állítás,
- nem található információ azzal kapcsolatban, hogy körülbelül hol történt az eset,tekintettel arra, hogy számos helyen a Magyar Posta Zrt. alvállalkozókat bízott meg a közönséges levélpostai küldemények házhoz kézbesítésével,
- a noormális kézbesítő szaktárs ennek a levélszekrénynek a paramétereit látva a következőeket teszi,ÉRTESÍTŐT hátrahagyva a postahelyre invitálja a nagy becsben tartott ügyfelet.
Egy kézbesítő szaktárs vagyok, aki mai napon pontosan ezt tette egy dagadt levél küldemény kapcsán.
Kutya Úr
Mogorva: hát akkor biz, szar a postai képzés, mert ott ezt tanították.
postaKürt, természetesen ti és más is írhat ide bármit (kritikát is), csak Postásnak válaszoltam azt, hogy nem gondolnám, hogy a saját blogomba ne írhatnám le a véleményemet anélkül, hogy jogilag bizonyító erejű fénykép legyen a birtokomban.
Kutya úR, sajnos azt nem tudom, hogy alvállalkozó-e az illető (vagy annak az alvállalkozója), mindenesetre az biztos, hogy felénk már nagyon sok éve minősíthetetlen a postások (ezalatt azokat a személyeket értem, akik felénk hozzák a leveleket) munkája.
egyébként meg azt egyáltalán nem kétlem, hogy vannak jól dolgozók és azt sem, hogy minek hogyan KELLENE lennie meg hogy a szakszerű. ezzel együtt viszont nem így van. lopni sem szabad, mégis lopnak emberek, szóval kár arról vitázni, hogy elméletileg nem kellene lopjanak.
az azért továbbra is elgondolkoztató – két szerecsenmosdatás közt -, hogy miért mindig csak a Mélyen Tisztel Népi Nemzeti Postánkról születnek ilyen hírek, a többi százmillió csomagküldőnél miért nem okádja össze a küldeményeket, lopják szét a csomagokat? nem kell válaszolni: merarendszerahibás, és különben is, lejáratókampány, pont.
kedves képbeküldö had mondjak én is valamit,ha ön ilyen méretü küldeményt vár és rendszeresen kap is kérem szerezzen be egy erre a célra is alkalmas levélszekrényt.bármely postán kaphato ha nincs rendelnek. hátha belefér a küldemény….
a boríték egyébként nem a kép készítőjének (nekem) érkezett, mint ahogy ez a szövegből viszonylagosan felületes olvasás árán már ki is derül. egyébként nem értem, hogy mivel lenne jobb, ha nagyobb postaládába lenne feltépve bedobva.