Május végére a mobilos Opera böngészők visszaelőzték az iPhone-okat a havi 10 milliárd oldalletöltést mérő StatCounter adatai szerint. A mobilon netezők 24,6%-a az előbbit használta, míg 22,3%-uk az iPhone-ját. Ezelőtt legutóbb januárban vezetett az Opera.

A Nokia némi csökkenés, majd emelkedés után 17,9%-ot ért el májusban, az iPod Touch pedig 14,9%-ot. Így ha az Apple-böngészőket együtt nézzük, az összesített, 37,2%-os eredménnyel még mindig az első helyen állnak. A trend viszont a grafikonon is jól látható: az Operát, a Nokiát és a BlackBerry-t használók tábora is az Apple-böngészősök rovására gyarapodott.

A magyar mobilnetezőknél kicsit más a helyzet. Az iPhone – gyakorlatilag stagnálva – 36,78%-on áll, az Opera 2 százaléknál is nagyobb eséssel 22,83-ra csökkent, a Nokiák aránya viszont jelentős, 3,5-es növekedéssel 18,56%-ra emelkedett.

, , , , , , ,

A GOS blog idéz egy tanulmányt, amely azt vizsgálja, hogy melyik böngészőből milyen változatot használunk. 21 nappal, azaz 3 héttel az adott frissítés kiadása után a telepített Chrome-böngészők 97%-a friss, míg a Firefoxoknak csak 85, a Safariknak pedig csak az 51%-a.

A jelentős különbség mögött csupán annyi áll, hogy a többi böngészővel szemben a Chrome automatikus frissülése nem igényel semmilyen felhasználói beavatkozást: nem kell elolvasni, kiválasztani és leokézni hozzá semmit. Ráadásul a frissítéshez nem szükségesek rendszergazdai jogok sem, így a Google böngészője simán frissül egy többszáz munkaállomásos egyetemi könyvtár hálózatába tartozó gépeken is. A Chrome automatikus frissítését egyébként a felhasználói felületen ki sem lehet kapcsolni, 5 óránként mindenképpen keresi – és ha van, telepíti – az update-et.

A biztonság szempontjából kétségtelenül a Chrome nyert, de a felmérés eredménye kapcsán eszembe jutott pár olyan eset, amikor – mondjuk egy szerkesztőségi felület használatakor – több kollégám direkt nem frissítette a Firefoxát hiszen a friss verzióban lévő változások miatt nem tudták volna használni a CMS néhány alapvető funkcióját. De valószínűleg ennél hétköznapibb esetek is lehetnek, amikor direkt nem szeretnénk frissíteni a böngészőt. Ilyenkor elég rosszul tud esni, ha mégis frissül – ráadásul úgy, hogy erről nemhogy megelőző, de még utólagos jelzést sem ad.

Szerintetek mi lehet a köztes megoldás?
Vagy egyszerűen csak a "valamit valamiért" esete forog fenn?

, , ,

Opera böngésző lesz majd gyárilag telepítve a világon elsőként szélessáv-képes Ford teherautók fedélzeti számítógépén, egészen pontosan az F-150-esek, az E- (Econoline) és az F-szériába, valamint a Transit Connect modellekben. Az autókba egy 6,5 colos, nagyfelbontású érintőképernyő kerül, 4 GB-os (bővíthető) háttértár, USB port, plusz vezeték nélküli billentyűzet és egér. A navigáció alapból Garminnal megy. Ráadásként kérhető a HP fedélzeti Bluetooth-képes nyomtatója, amivel valóban kisebb mobil irodává válik a jármű.

Szimpatikus dolog, hogy az Opera nem erőlködik azon, hogy a PC-ken próbálja behozni a behozhatatlant, hanem a “web bármikor, bárhol” filozófia mentén elébe megy a várható változásoknak, főleg a helyhez nem kötött megoldásokra koncentrálva (gondolva itt akár erre, akár az Opera Minire).

,

Alig két hete adott hírt az Opera a 20 millió Mini-felhasználóról, azóta már a 21 millió is megvan – derül ki a legfrissebb mobil webes jelentésükből.

Az októberben elkönyvelt, 10,6%-os havi növekedés jelentősebb, mint a megelőző havi. Az egy évvel korábbi adathoz képest 311%-kal többen használták az Opera Minit.

Túl az 5 milliárdon

Az oldalletöltések száma átlépte a havi 5 milliárdos lélektani határt. Ez havonta átlagosan 242 oldalt jelent felhasználónként és a korábbi, kb. 4,5 milliárdos adathoz képest 12,1%-os emelkedést. Itt jegyezném meg, hogy az előző hónapban csak 8,6% volt az oldalletöltés-szám emelkedésének mértéke, úgyhogy nagyon belehúztunk.

A közösen leforgalmazott adatmennyiség sem csekély: 12,9%-os havi növekedéssel 73,7 millió MB-nál tartunk.

Többen, többet, jobból

Ami még érdekes, az a különböző mérőszámok éves növekményének összehasonlítása: felhasználókból 311%-kal, havi oldalletöltésből 326%-kal lett több, míg az elfogyasztott adatmennyiség 490%-kal magasabb a 2007 októberi adatnál. 311-326-490: a számok jól mutatják, hogy nem csak többen, de egyénenként egyre többet használjuk a mobil webet, ráadásul a látogatott szájtok is egyre tartalmasabbak.

Változatlan a topjúzer-lista

Oroszország még mindig a legnagyobb Opera Mini-használó, a Yandex pedig még mindig a legnépszerűbb mobil webes oldal náluk. Bár a mobilos látogatottsági listán múlt hónapban a Google nem is szerepelt, most a 6. helyen tért vissza az orosz legnépszerűbbek közé. A Google egyébként a 10 szereplős országlistán 4 országban a legnépszerűbb, szintén 4-ben a második.

A minis országtoplistán csak az utolsó 3 helyen történt változás: az Egyesült Királyság a 8. helyről a 9. helyre csúszott vissza, Egyiptom két helyet előrébb lépve a 8., míg Lengyelország esetében az utolsó előttiből lesznek az utolsók mondás igaz.

, , ,

A CTNET Webware bevallottan nem túl tudományos, viszont mégis említésre méltó módon hasonlított össze négy böngészőt: az Internet Explorert (IE), a Safarit, a Firefoxot és a Chrome-ot.

A leggyorsabb a Google Chrome lett (amely egyébként már harmadik bétáját éli). Utána a Firefox, a Safari, majd az IE következik.

A biztonság terén a Firefox lett az első, majd a Chrome, a Safari, és végül a legkevésbé biztonságos, az IE.

A kusztomizáció tekintetében a Webware a testreszabhatóságot igencsak nélkülöző, abszolút egyszerűségre hajtó Chrome-ot hozta ki utolsó helyen. Az IE harmadik lett, a Safari második, az első pedig ebben a tetkintetben is a Firefox lett.

A “killer feature”, azaz a legmegnyerőbb funkcióra kihegyezett versenyszámban az előzőhöz hasonlóan első lett a Firefox, második a Safari, a harmadik helyen pedig az IE és a Chrome osztozik.

A végeredmény: Firefox, Chrome és Safari, az utolsó pedig az IE.

O

A megmérettetéssel van egy kis baj, az egész kicsit sántít. Tudom én, hogy sokan kifejezetten nem szeretik az Operát – bár a korábbi, valós okok jelentős részét régen kinőtte már a nagy piros O -, de azért ebből a sorból nekem legalábbis nagyon hiányzik.

JavaScript

Egy másik megmérettetés a JavaScript-gyorsulás tekintetében elég érdekes képet mutat. A jelmagyarázattal ellátott oszlopsor magáért beszél. Amire felhívnám a figyelmet, az az IE elég erőteljes lassúsága. Lehangolóan magas a lila oszlop.

(kép: CNET News)

, , , , ,

A napokban olvastam a CAWI blogon, hogy talán még nem érdemes mobilra fejleszteni. Az ok is elég meggyőző.

A több mint tíz ezres lakossági, közel tíz ezres vállalati és a kliens panelen a  kitöltéseket tekintve eddig mindösszesen egyvalaki nyitotta meg bizonyosan mobil készülékről a kérdőívünket.

Ma pedig a Magyar Operán boncolgatja karaj, hogy miért is érdemes fejlesztésünket Operán is tesztelni.

Az Opera Mini és az Opera Mobile ugyanazt a Presto megjelenítő motort használja, mint az asztali Opera, így ha egyszerűen akarsz meggyőződni arról, hogy az oldalad jól jelenik majd meg a mobilokon is, akkor teszteld Operában.

És akkor talán el is érkeztünk ahhoz, ami a jövő (legyen az akár a Microsoft, akár a Mozilla, netán a Google vagy éppen az Opera jövője), nevezzük talán úgy: multiplatformos böngésző. Tehát nem egynek a többféle kiadása, hanem gyakorlatilag is egy.

Mivel egyre többen használjuk mobilunkat is netezésre, és egyre természetesebb annak igénye, hogy a buszon ülve is ugyanúgy (az ugyanúgy szó minden értelmében) megkapjuk kedvenc oldalainkat, mint az íróasztalnál, így egyre jobban örülnénk egy olyan böngészőnek, amelyiket elég lenne egyszer megszokjunk. Ennek felhasználói oldalról az az előnye, hogy nem kell többféle logikára ráálljon az agyunk (és a kezünk), fejlesztői oldalról pedig éppen az, hogy nem kell eggyel több felé figyelni a fejlesztéskor.

Az Opera Mini és az asztali Opera pedig – szerintem – láthatótan összefelé tart, és a két egyenes nem csak a végtelenben fog találkozni. Csak úgy, ahogy a Google egyenesei.

,

Az Opera nyelvén szólva widget, a Google Chrome nyelvén szólva webalkalmazás, praktikusan nézve pedig újabb okos és (inter)aktív menüelem – ezekkel áll elő a T-Mobile a web’n'walk 4.0-val szállított mobiljaiban.

Mivel a T és az Opera együttműködéséből születnek majd ezek az okos menüelemek, hívjuk inkább mégis őket – az Opera kifejezésével – widgetnek.

Ha új információ érkezik kedvenc oldalunkra (legyen ez akár egy új hír vagy egy felhasználói értesítés), a widgeten át értesülhetünk róla, és válaszolhatunk is rá. A hangsúly főleg a felhasználói értesítéseken, illetve az interakciós funkción van – ezek miatt beszélhetünk most többről egy mobilos RSS-olvasónál.

Első körben a német felhasználóknak fog működni a dolog, az eBay, az Amazon, a Quelle, a MyVideo.de, a MySpace, a Bild, a billiger.de oldalain, illetve néhány Yahoo!-szolgáltatással.

A világ megváltásáról azért nincs szó, mindössze megint egyszerűbbé és kényelmesebbé válik majd a mobilos netezés. Remélhetőleg nem sokára itthon is.

T mint trendcsináló?

Azon is érdekes lehet elgondolkozni, hogy a T-Mobile az Opera mellett az Apple-vel együttműködve jó hamar lecsapott az iPhone-okra, de az első Adroid-dal hajtott mobilt, a HTC Dreamet is ők forgalmazzák majd.

Szintén a T-Mobile az, aki eléggé támogatja a mobilkommunikációs elméleti kutatásokat is.

A dolog érdekessége nem a T-Mobile-ban rejlik, hanem abban: vajon miért nem tesz semmit mondjuk a Vodafone? (Már nem az itthoni, hanem a nagy Voda.) Vihar előtti csend? Vagy a T-Mobile-nál vihar, a Vodánál meg csend?

, ,