Az alább olvasható írás közel egy éves, 2009. január 9-én jelent meg a szép emlékű Zoomon. Az oldal áprilisban bezárt, az anyagok pedig már sehol nem olvashatók. Az  jutott eszembe, hogy van ez a cikk, ami viszonylag – néhány számadattól eltekintve – időtlen információkat tartalmaz, így talán megérdemli azt, hogy fennmaradjon.

Fertőként és egy Isten céljaira felhasználható eszközként is egyaránt tekintenek a hazai egyházak az internetre, a hitük által diktált nézetek, illetve vérmérsékletük szerint. Az viszont tény, hogy a magukra valamit is adó felekezetek valamilyen formában mind jelen vannak a weben. A Zoom az evangélikusoknál, a krisnásoknál és a katolikusoknál járt – legalábbis virtuálisan.

Testvérközösség

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház médiamunkáért felelős püspöke szerint az egyház alapítója igazi médiaszemélyiség volt. Luther Márton értette a korabeli média nyelvét, élni tudott a nyilvánosság eszközével, valamint az olyan technikai újdonságokkal, mint a nyomtatás.

A lutheri hagyományt folytatva a Magyarországi Evangélikus Egyház is viszonylag korán felismerte az internetes megjelenésben való lehetőséget: A templom egere című, lelkészeknek szóló informatikai kiadvány már 2002-ben megjelent. Az akkor igencsak kuriózumnak számító könyvet követte aztán két év múlva az Evangélikus Egyszeregy, mely az egyház szervezetét, hittételeit és mindennapjait mutatja be egy online hittan kurzus keretében. Mindezt nemcsak, hogy az interneten, de a 2004-es általános egyházi hozzáálláshoz képest igencsak innovatív módon: modemes és ADSL-internethez is szabott hangalámondással, letisztult, még ma is korrektnek mondható dizájnnal és képernyőre szabott szövegekkel.

A közösségi építkezés szele is jó időben érte utol a fogalommal egyébként vallásosként évszázadok óta tisztában lévő evangélikusokat. A myLuther.hu nevű közösségi portált egy, az egyházhoz szervezetileg nem, csak eszmeiségében kötődő Bt. fejlesztette és működteti. 46615 hozzászólás, 6704 bejegyzés, 695 tag, 9521 kapcsolat, 2176 üzenet és 842 feltöltött zene van az oldalon, amely jelmondatához (”A hit közös, a többi ráadás.”) híven nem koncentrál szigorúan a vallásos témákra, csupán a közösség értékrendjét helyezi előtérbe.

Blogolna-e Krisna?

A net közösségi oldala a “krisnásoknak” sem ismeretlen. Míg a kilencvenes években leginkább könyvárusító tevékenységük során találkozhattunk velük, ma már egyáltalán nem ritka, ha egy-egy valamilyen módon hozzájuk kötődő oldalba botlik az ember.

A hivatalos, központi honlapon 1-2 naponta található új tartalom, sokszor hanganyaggal vagy éppen videóval kísérve. Amellett, hogy ma már az egyház hivatalos csatornáin láthatóan tudatosan aknázza ki az internet lehetőségeit, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének több tagja is intenzív online kommunikációt folytat.

“Mivel hitünk szerint mindent Krisna teremtett, így a blogokat is” – tisztázta az alapokat Horváth Ádám, aki MC Das néven a Kezdő Krisnás blog és egy hasonló szellemiségű gasztróblog szerzője is. “Lehet, úgy néz ki, hogy valamit az emberek csináltak meg, de mindig elfelejtik, hogy a gondolat, az értelem és az intelligencia is Istentől jön. Nekünk csak lehetőségünk van válogatni a vágyak és az eszközök közül” – fűzte hozzá Ádám, aki három év alatt közel 1300 bejegyzéssel tette le voksát vallása értékeinek internetes kifejezése mellett.

A beérkező hozzászólásokból kiderül, hogy bár többnyire a lelki élet iránt valamilyen formában érdeklődő internetezők a rendszeres látogatók, egyáltalán nem arról van szó, hogy az egyháztagok csak egymásnak írnának. Egy-egy krisnás blog havonta 4-5 ezer egyedi látogatót is elkönyvelhet.

Az internet “olykor ellentétben állni látszik a keresztény üzenettel, de…”

A katolikus Pápai Tanács egyik korábbi dokumentuma szerint “a radikális szabadelvűek lettek az egyetlen csoport, melynek jogait és érdekeit igazán elismerték a világhálón” – habár véleményüket azóta már finomították.

Felismerték, hogy az internet “olykor ellentétben állni látszik a keresztény üzenettel, de páratlan lehetőségeket is kínál Krisztus üdvözítő igazságának hirdetésére az egész emberiség számára. Mérlegeljük [...] az internet lehetőségeit a vallási információ és tanítás terjesztésére nézve, túljutva minden határon és akadályon. Akik előttünk hirdették az Evangéliumot, legmerészebb álmaikban sem gondoltak ilyen hatalmas hallgatóságra. A katolikusok ne féljenek attól, hogy a tömegkommunikáció ajtaját szélesre tárják Krisztus előtt” – legalábbis ez áll II. János Pál pápa 35. tömegtájékoztatási világnap alkalmából megfogalmazott üzenetében.

A honi Katolikus Egyház a PDA-ra és wapos felhasználásra is optimalizált központi honlapja mellett többek között egy korábban félhivatalosnak aposztrofált, ma már “katolikus napilap” megjelöléssel futó online újságot is üzemeltet. A Magyar Kurír egyben Közép-Európa legrégebbi katolikus hírügynöksége is, 1910-ben alapították. A lap jelenlegi, gyakran frissülő internetes formájában 2005. pünkösd vasárnapja óta olvasható.

Bár a Napi Evangélium utóbb a Kurírban is helyet kapott, az eredetileg e-vangélium e-mailben névre hallgató szolgáltatás, alulról jövő kezdeményezésként, már 2004. július 12-én elindult. A minden reggel 5-kor érkező “lelki csomagot” – melynek része az evangélium mellett egy magyarázó elmélkedés, valamint egy ima is – jelenleg 16 és fél ezer ember kapja. Ez a szám havonta átlagosan 300-zal nő, de a Biblia évének kezdetén volt olyan hónap, amikor 1200-an iratkoztak fel. A lelki szolgálat ezen módját kitaláló és azóta is életben tartó Horváth István Sándor a Zoomnak elmondta: a kezdetek óta összesen 11 millió 300 ezer e-mailt küldött el.

vodatweetSok poszt született a Vodafone twitteres ügyéről, de a lényeget egyikben sem láttam: az elkenésmentes konklúziót.

A szolgáltató Doranskyt kérte fel a helyzet elemzésére és tanácsadásra, ebből született egy “személyes” bejegyzés is. Erre reagált kritikusan Hírbehozó. Az egymással való szakmai szembenállásuk ellenére úgy látom, mindkettejük gondolatmenete ugyanott csúszik félre. Ebből következően csak az ügy egyik felével foglalkoznak.

Doransky az Audi-BMW viccelődős plakátháborúját hozza fel példának, Hírbehozó pedig egy Verizon vs. AT&T csipkelődést. A két ember két példája szerintük arra mutat bizonyítékot, hogy lám-lám, külföldön mennyire bevett dolog az ilyesmi viccelődés, és a Vodafone/Müller Tamás twitteres megjegyzése is csak ilyesmi volt. Szerintem nem. Az utóbbit egy alapvető dolog különbözteti meg a külföldi példáktól: teljesen más a kontextusa.

A “csörögjetek ránk ;) ” egy olyan helyzetben született, amikor a T-Mobile éppen története legkínosabb, 700 millió forintos veszteséget hozó pillanatában próbált valahogy fennmaradni a víz felszínén. Ilyen helyzetben és helyzettel is lehet persze viccelődni, de ebből csak bunkó vicc születhet. Félreértés ne essék, én (is) szeretem a bunkó vicceket! Olyannyira, hogy két kedvenc viccem közül kettő bunkó. Viszont egyiket sem mesélném el egy cég képviseletében.

Az esetre reagálva a Vodafone eltávolította az elkövető Müller Tamást. Úgy gondolom, a szolgáltató ezzel a lépésével nem hibázott – a hibát ugyanis már sokkal korábban elkövették.

Jelen esetből az derül ki, hogy a Vodánál csupán azért használták eddig a Twittert, mert “ha a T-Mobile csinálja, akkor ez trendi, csináljuk mi is!” A twitteres beszólással kapcsolatos “belső vizsgálat” ugyanis két hibát állapított meg. Az egyik a már tárgyalt stílus. A másik viszont az, hogy Müller Tamás nem tehetett volna ilyen, “nyilatkozat-jellegű” megszólalást a cég nevében. Ezzel a szabállyal csupán az a gond, hogy gyakorlatilag kizárja a Twitter használatát.

Konklúzió

Az emberek egyik fele azért haragszik a Vodára, mert bunkón viselkedett, a másik pedig azért, mert kirúgta a jópofa beszólással előálló munkatársát. A jelenlegi helyzeten már sokat nem lehet javítani, viszont a későbbiekre nézve van egy-két fontos teendő.

A Vodafone következő twitteres munkatársának egész más jogokkal kell majd rendelkeznie. A cég legmagasabb szintű kommunikációs jogaival, (majdnem) ugyanolyanokkal, mint a kommunikációs igazgató.

Emellett még az kell, hogy a következő twitteres munkatárs ne csak a twitteres közösségben mozogjon otthonosan (ez szükséges, de nem elégséges), hanem az üzleti/társadalmi etikában is.

Otthon mindenki bazmegelhet, miniszterelnökként már kevésbé. Ugyanez érvényes a szemtelen viccek vészhelyzetbéli használatára is.

,

Kicsit leült most a ScienNet ügye (meg az ügyvezetője is, haha), de talán van annyira érdekes (válság)kommunikációs és pszichológiai szempontból az alább következő 3 e-mail (részlet) , hogy foglalkozzak vele. Egy sciennetes levlistáról valók, és igen jól illusztrálják az akárhogy is, de becsapott emberekben ilyenkor lezajló folyamatokat.

Az első levet aznap küldték ki, amikor őrizetbe vették Leinemann Zsolt ügyvezetőt.

Amiről tudjuk, hogy igaz: – a ScienNet teljes átvizsgálása folyamatban van/volt, – a Vám- és Pénzügyőrség jelenleg több céget vizsgál át kampányszerűen, egyszerre, – a www.sciennet.com nem működik, mert a szervert az átvizsgálás miatt leállították.

Leinemann Zsoltot — egyes híresztelésekkel ellentétben – NEM vették őrizetbe. Akik közelebbről ismerik a média működését, azok tudják, hogy a megjelenő hírek és a valóság sokszor köszönőviszonyban sincsenek egymással. Sajnos ez tény. Minél botrányszagúbb a hír, minél hangzatosabb a cím, az annál kedvezőbb a médiának.

Az e-mail írója valószínűleg annyira közelről mégsem ismerte a média működését és/vagy a helyzetet. Rögtön beindult a hárítás, olyan szinten, hogy tankönyvi példaként is megállná a helyét. A következő levelet 2 nappal ezután küldték ki.

Röviden tájékoztatlak Benneteket arról, amit tudok. Leinemann Zsolt előzetes letartóztatásban van adócsalás gyanújával. [nocsak...] A szervert és a bankszámlákat a rendőrség zárolta – bennünket, a törzsvásárlókat védve! Lehet, hogy volt, aki adót csalt, – de az vélhetőleg nem a rendszer hibája.
17500 Termékpartner, Volksbank (a Visa engedélyével ScienNet bankkártya), 100 ügyvéd, 442000 Törzsvásárló, minden féle szakemberrel köztük! Ennyien nem hinném, hogy tévedhettünk.

De, tévedhet. Sőt, ennél jóval több ember is tévedett már (jóval nagyobbat). Ismét tankönyvi példa, csak ezúttal pszichológia helyett történelem könyvekből. A harmadik, általam utolsóként beidézett levél az előzőre egy nappal született.

Tegnap megalakult egy krízis  csoport 6 főből, akik a legjobb szakemberek bevonásával mindent megtesznek a törzsvásárlók érdekében az elkövetkezendő napokban.
Egyenlöre [sic] az a kérés felülről, hogy senki se tartson prezit és ne is regisztráljatok.
Valószínűleg elmaradnak a rendezvények, beleértve a 19-ét is.

Ennyi. És tényleg: ennyi.

A Twitter tavaly novemberben könyvelhette el az egymilliárdodik csiripelést, most pedig még november sincs, máris túl vagyunk az ötmilliárdodik twitten. Az #5 000 000 000 csirip, azaz a PENTAGIGATWEET ennyiből áll: Oh Lord – és ahogy a CNET is írja, Robin Sloan nevéhez fűződik, aki 2008. szeptember 3-án kezdte használni a Twittert.

A világ népessége eközben 6 milliárd 800 ezer környékén mozog, úgyhogy a csirippenetráció nemsokára eléri 100 százalékot: mindenkire jut majd egy twitt. (Az itthoni felhasználókat gyűjtő Turulcsirip egyébként 5000 aktív taggal büszkélkedhet.)

Ausztráliában már odáig jutottak, hogy a Twitter használatát újságíróknak tanítják. És persze mindez nem csak a konkrét szolgáltatás sikerét jelzi – inkább a hatását. A Griffith University-n ugyanis nem feltétlen twittelni kell megtanulni, hanem 140 karakterben érdekesen, ütősen megfogalmazni egy információt. Az egyetem egyik oktatója szerint ez a mai webes hírvilágban legalább olyan fontos, mint az esszéírási képesség. Sőt a médiacégeknél is egyre nagyobb szükség van az ilyesmikhez – közösségi webalkalmazásokhoz - értőkre. Azt pedig már csak én teszem hozzá, hogy ahogy külföldön, úgy egyre érezhetőbben itthon is.

,

Most futottam bele Loic Le Mur 2004-es eszmefuttatásába, amely Magyarországon kb. éppen mostanra, 2009/2010-re vált időszerűvé, vészesen közeledvén a jövő évi választás-dömpinghez. Szóval azért blogoljon egy politikus, hogy… (+1 pont tőlem a végére)

  1. közelebb kerüljön az emberekhez, ezen belül is a támogatóihoz
  2. egy állandó “lakossági fórumot” nyisson ezáltal
  3. ötleteit könnyen és gyorsan megszondáztathassa; új ötleteket kapjon
  4. a hivatalos, kirakatba rakható párbeszédből személyesebb diskurzus váljon
  5. jobban megérthesse az ötleteivel/véleményével szemben kritikus emberek álláspontját
  6. a jó ötletek gyorsan elterjedhessenek, decentralizált módon, élve a közösségi megosztási hálózatban rejlő lehetőségekkel
  7. pénzt gyűjtsön egy-egy (al)kampányához
  8. elérje a fiatalokat is és felkeltse érdeklődésüket a politika iránt
  9. saját tartalmaival növelje ismertségét az interneten
  10. (nagyobb) hírnevet szerezzen saját magának vagy egy-egy politikai akciójának
  11. az újságírók egy részének lanyhaságát kihasználva kezébe vehesse a mainstream média vele kapcsolatos kommunikációjának irányítását is

Érdemes minden politikusnak és politikai kommunikációval foglalkozónak elgondolkoznia ezeken a pontokon, és figyelembe venni őket még akkor is, ha a hetedik például kicsit idegennek hangzik az itthoni politikai kultúrában. Aki mer, az nyer!

,

Egy friss, átfogó Facebook-kutatás egyik megállapítása szerint féltékenyebb az, aki Facebookozik. Egészen pontosan arról van szó, hogy a megkérdezettek közel ötöde (19,1%) féltékenységből fogott bele párja tevékenységének fokozott figyelésébe, miután észre vette, hogy a barát(nő) sokat aktívkodik a közösségi oldalon. 16,2%-uk nyíltan kimondta, hogy a facebookozás erősíti a féltékenységét.

Nyilvánvaló, hogy a Facebook nevét majdnem szabadon cserélhetnénk az iWiW-re vagy éppen a myVIP-ra, hogy csak az itthon népszerűbb közösségépítő oldalakat említsem. A féltékenység a partner adatlapjának folyamatos (akár napi többszöri) szemmel tartása mellett abban is kimerülhet, hogy a féltékeny fél hangulatromboló jelleggel beleszól partnere beszélgetéseibe, amikor úgy érzi, hogy egy-egy megosztott tartalomnál már túlságosan szenvedélyessé vált a kommentelés.

A féltékenységhez persze igazából semmi köze nincs a közösségi oldalaknak, csupán megkönnyíti a “kémkedést”, hiszen nem a kerti partin kell figyelni, hogy a másik kikkel beszélget, hanem akár hírolvasás vagy munka közben is csak böngészőablakot kell váltani hozzá.

Tanulság? Nem tudom, hogy mi az, és abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán van. Az viszont biztos, hogy mindenki csak annyit tesz nyilvánossá magáról amennyit akar. És hát a lebukásnak is van lélektana.

,

A megosztott tartalmak maguk is megosztanak: valakinek tetszenek, valakinek nem. A probléma persze az utóbbi esetben jelentkezik: mi van olyankor, ha elegünk van a mások által megosztott tartalmak mennyiségéből és/vagy minőségéből?

Vegyük például a Google Readert, amiben én éppen múlt héten takarítottam. Mert az mégsem járja, ha valaki rendszeresen napi 25+ olyan dolgot oszt meg, amiből legalább 20 számomra teljesen érdektelen. Ez nem baj, ettől még az adott személyekkel semmi problémám nincsen, viszont még címek szintjén sem szeretnék 80 százaléknyi nem releváns tartalommal találkozni.

Lett ebből 1-2 “hide” gomb, és hasonló elvek mentén leiratkoztam néhány RSS-csatornáról is. Az eredmény bár kézzel továbbra sem fogható, de látványos és érezhető: 2 felhasználó megosztásai és 3 RSS csatorna kikapcsolása után feleannyi időmbe telik a readeres napi betevő átnézése, miközben a releváns információk számának esetleges csökkenése nem vitte át az ingerküszöbömet.

Szóval szerintem ez ilyen egyszerű: nem kell megsértődni és nem kell sértőnek érezni magunkat. Tudni kell nemet mondani, tudni kell leiratkozni. Nem kell elküldeni senkit sehova, meg felháborodni, hogy “hé, haver, milyen szarokat osztasz meg”. Neki az érdekes, nekem meg más, nincs ebben semmi felháborító.

Én nem attól vagyok jóban valakivel, mert sok tartalmamat megosztja, vagy éppen az általam megosztottakat elolvassa. Akinek meg ez számít, azzal inkább nem is akarnék jóban lenni.

,