tsabeeka _ tech + média

Szépvölgyi Tamás, a Sanoma Budapest Zrt. mobil üzletágának vezetője annak kapcsán nyilatkozott a mobilos tartalmak jövőjéről, hogy a Sanoma Budapest az Apple programok megjelentetésével, valamint a Nokia készülékekre fejlesztett alkalmazásokkal a digitális publikálás terén egy újabb fontos lépést tett.

„Az előttünk álló pár esztendő az üzleti modellek csatáját hozza, amikor egymás mellett élhetnek a mobilszféra területén a hirdetéseket befogadó, ingyenes kisablakok és a díjat szedő, ám reklámmentes, fizetős alkalmazások – de ezek bizonyos kombinációi is működnek majd. Ami bizonyos, hogy a felhasználók ingyen ebédre nem nagyon számíthatnak mobil területen. A digitális publikálást is meg kell fizetni, hiszen egyelőre egy kényelmi, prémiumszolgáltatásról van szó, amelynek az előállítása sok szakember összehangolt munkáját követeli meg. Bár a digitális publikálással valóban megszűnik a nyomtatási költség és a klasszikus disztribúciós kiadások, azonban a technológia és a digitális disztribúció ugyanúgy pénzbe kerül – mondta a Sanoma mobil üzletágának vezetője.

Disclaimer: a blog szerzője a Sanoma Budapest Zrt. munkatársa, a Mobilport című mobiltechnológiai szaklap szerkesztője és a Technet újságírója.

A részben fizetőssé váló online New York Times üzleti modelljének sikere az aktuálisan létező online médiapiac egy részének irreleváns kérdés. A közepes méretű médiumok egy része a modell sikerességétől vagy sikertelenségétől függően bajba fog kerülni, ha divatba jön a fizettetéssel való próbálkozás.

Az közismert, hogy az online lapok azért nem merték/merik fizetőssé tenni tartalmaikat, mert féltek/félnek a két szék közé esés tipikus esetétől. Azaz sem az olvasóktól nem lesz elég bevétel (hiszen átpártolnak a továbbra is ingyenes szájtokhoz), sem a hirdetőktől (a látogatottság csökkenése miatt csökken a hirdetési kedv is).

Egy New York Times megteheti, hogy akár pár évig is vár a modell sikerére. Még egy Axel-Springer is megteheti: emlékezzünk csak, szemrebbenés nélkül benyelték a Reggel című napilapos próbálkozásuk egy év alatt kitermelt 3 milliárdos veszteségét.

Sok kkm (kis- és középmédium) viszont a székek közé eshet: egyszerűen nem lesz annyi tartaléka, hogy bevárja, míg úgy-ahogy összeérnek az ízek, azaz kiegyenlíti egymást az új bevétel és a régi kiesése. (Ha egyáltalán egy ekkora piacon kiegyenlítheti. Ezt érdemes lenne vizsgálni, de sajnos nem vagyok benne egészen biztos, hogy fogják is. Láttunk már pár piacfelmérés nélküli idétlen megoldást.)

Gondolok itt a nem multi-tulajdonban lévő szájtokra. Nekik elég kemény lesz ez az időszak. Még azt is meg merném kockáztatni, hogy a magyar online piac második nagy (és másodjára csak saját) válsága jobban tizedeli majd a médiumokat/munkatársakat, mint az aktuális tette.

Pénteken reggeltől délutánig az OrosCafén élőben adtuk a városi képviselő-testület ülését. Az eddigi szöveg+képes élőzés mellett ezúttal videostream is volt. A közvetítéshez a Ustream rendszerét használtuk, ennél jobb nem is kell (meg nem is nagyon van).

A stáb úgy nézett ki, hogy jelen volt egy felelős szerkesztő (aki most kivételesen fotós is volt, de egyébként lesz külön fotós), aki írásban foglalta össze az eseményeket. Ott volt egy operatőr, akiről elég egyértelmű, hogy mit csinálhatott. A közvetítésnek volt egy műszaki vezetője, illetve voltam én web supportként. Szóval nem kispályáztunk, komolyan vettük a dolgot, de enélkül nem is nagyon érdemes csinálni.

Persze felhasználók is voltak: 1549 látogatás alkalmával összesen 538 érdeklődő nézett bele a közvetítésbe, átlagosan 50-en figyelték egyidőben a streamet (a csúcs 77 volt). Mindezek szerintem nagyon szép adatok, főleg azt figyelembe véve, hogy Orosházán 30 ezren élnek.

Érdekes, bár nyilván múló jelenség, hogy a közvetítés ideje alatt érkező hozzászólások egyike sem a közgyűlés témájához érkezett, mindben maga az élő videós közvetítés volt a téma.

Általános tanulságok

Az online live streamnek a tévéközvetítéssel szemben van egy hétköznap napközbeni előnye. Tévé kevés munkahelyi íróasztalon van, számítógép és netkapcsolat viszont rengetegen. Sokan megtehették, hogy “háttérrádiózás” jelleggel berakták a közvetítést, aztán amikor számukra izgalmasabb napirendi pont következett, akkor jobban odafigyeltek.

Habár biztos vagyok benne, hogy nem sokan, maximum 1-2 ember, ők is csak egy próba erejéig kapcsolódtak be iPhone-ról a közvetítésbe, de már az is jó érzéssel tölt el, hogy a Ustream-alkalmazással ezt simán megtehették.

Nem gondoltam, hogy 3-400-nál többen lesznek kíváncsiak egy városi közgyűlésre, de hát az OrosCafé webstatja már máskor is okozott pozitív meglepetéseket.

Az országos mainstream média jelentős része gyakorlatilag lekésett a mai pécsi egyetemi lövöldözés bréking-jellegéről. A helyi verziókkal rendelkező AxelSpringer-lapokban és Twitteren már régen hír volt a hír, amikor az országos online lapok szerkesztői még csak sűrű “nézmá, Sanyi, úbazz, mi a picsa” félmondatok kíséretében félretolták az ebédre vett gyrost a szájuk elől.

A lövöldözéses infót a BAMA kapta és (a BEOL) kürtölte világgá. Az országos szájtok ezekről olvasgatták a fejleményeket, bár kissé megkésve. A dolgok mindig helyben történnek, maximum országosan érdekesek. Sosem “Magyarországon” történik valami, hanem Szegeden, Bánkúton, Budapesten vagy éppen Pécsett.

Ez persze eddig is így volt, a változás nem ilyen téren történt. Ami fejlődött, az az internet-penetráció. Ezzel összefüggésben mindenki legnagyobb szerencséjére a helyi közösségek erősödnek. Nyitni kell a médiavidék felé, srácok!

SMO ide, SMO oda, a vidéki online médiás mikro- és kisvállalkozások többsége ennél sokkal elemibb kihívással néz szembe. Ez pedig maga a termék/szolgáltatás minősége. Általában az egyszemélyes irányítást kitoporzékoló tulajdonos az, aki valahol véletlen meghallotta korábban a seózást, újabban meghallja az esemózást. Aztán csodálkozik, hogy csinált Twittert meg van Facebook page, és így is csak 5 egyedivel ugrik meg a napi látogatottság.

Sokan sajnos még tényleg ott tartanak, hogy “most az internetbe’ van a pénz”, és azt hiszik, hogy a százhuszonkilencedik “helyi hírportál” indításával majd mekkorát tudnak szakítani.

Az oldal beindítása után a következő fázis az, amikor azt hiszik, “helyben nincs annyi tartalom, hogy növekedjünk”, ezért nekiállnak YouTube-ról letöltött, majd saját rendszerükbe visszatöltött “vicces videókat” feltolni a magát egyébként lokális szájtként meghatározó oldalra. Ez kicsit és kis ideig valamennyivel javítja a statisztikákat. Igaz, hogy az érkező plusz 50 látogató már az ország másik végeiből való, de hát istenem: a plusz 50, az plusz 50! Amelynek ebben a formában egyébként nincs semmi köze a növekedési pályához – nem csak a mennyisége, hanem a minősége miatt sem.

A SEO és az SMO felületes jelentései valahogy hamarabb értek le vidékre, mint a tartalom (és ami mögötte kellene legyen).

(nem) Így írunk mi

Nevek, pozíciók – eddig tiszta. De vajon hol vannak a határok? Kinek mit “kell” magáról elmondania és egyáltalán mi érdekelheti még az olvasót?

Az imént újítottuk meg az OrosCafé impresszumát, amelyben igencsak “elengedtük magunkat”. Az alapkoncepció a mostanában igen divatos integrált hozzáférés, azaz, hogy a kollégák webes aktivitásait - legyen az az OrosCaféhoz kapcsolódó, vagy attól teljesen független - egyetlen helyről tegyük elérhetővé. Pluszban az, hogy közel hozzuk magunkat az olvasóhoz.

Ahhoz nem kell túl nagy fantázia, hogy például egy újságírónál legyen link saját írásaira. (Bár az impresszumok 99 százalékában mégsem művelnek ilyet; egyáltalán nem értem, hogy miért.) Az e-mail cím alapvető, ez kb. minden impresszumnak része. Ha már e-mail, akkor – számomra – automatikusan adja magát a Twitter, és akkor már a blog is (ha van). Az iWiW/Facebook-adatlap gyakorlatilag telefonkönyvi bejegyzéshez hasonlít, egy-egy emberhez talán már kapcsolódik, mint az e-mail címe.

Úgy gondolom, hogy ezek a hivatkozások, illetve a nevekhez kapcsolt fotók élőbbé teszik az egészet. Főleg egy ilyen közepes méretű városban, mint Orosháza. Nyilván mindenki tudja, hogy a megjelenő anyagokat igazából nem a dobozában lévő kis áramkörök készítik, no de akkor is – így sokkal természetesebb. Hús-vér személyek láthatók, akik igenis jelen vannak a weben, tevékenykednek, élnek.

A Pannon “közel hozzád” jelmondata jut most erről eszembe. Tulajdonképpen ez lenne a lényeg. Mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint a felhasználó/olvasó. Megérinthetők, elérhetők, köztük élők.

És ha már lúd… Aki használja a Picasa webalbumokat, netán aktív közösségi könyveskedést folytat a Molyon, annál ezt is feltüntettük.

Az a nagy kérdés, hogy mi lehet ez a Zipp.hu, amelyről először deejayyhu twittelt. Azon kívül persze, hogy egy pannonkék Index.hu. Nem csak dizájnjában ugyanolyan, de még a címlapon megjelenő témák is véletlen pont azok, melyeket az Index címlapszerkesztője is aktuálisan fontosnak talál.

Az impresszum és a felhasználási feltételek szerint a lapot a ZIPP.HU Kft. adja ki, ilyen nevű cég azonban az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium nyilvántartásában nem szerepel, ergo nincs is ilyen kft.

A főszerkesztő Balogh Endre, aki egy vele készült interjú szerint szerkesztői gyakorlatra a Palimpszeszt Kulturális Alapítványnál megjelenő könyvek, a Théleme irodalmi folyóirat, a Prae irodalmi folyóirat, a Millenniumi Országjáró, a Prae.hu általános művészeti portál szerkesztése-főszerkesztése során, valamint a Digitális Akadémia Kertész- és Esterházy-szakértőjeként tett szert.

A domain tulajdonosa magánszemélyként az a Kovács András Ferenc, aki nem az idén 50 éves erdélyi magyar költő, hanem a Zipp “fejlesztését” is végző, 1 milliós jegyzett tőkéjű NexoGen Kft. többségi tulajdonosa. Az informatikai cég nem mellesleg a Microsoft regisztrált hazai partnere.

A domainnél megadott kontakt viszont nem a magánszemélyként regisztráló Kovács vonyarcvashegyi lakcíme, hanem a budapesti Menyecske u. 27. – ez a NexoGen székhelye.

Na most akkor mi van? Nekem így hirtelen az jutott eszembe, hogy egy készülő portálra a tartalmi próbálgatás miatt/alatt ráeresztettek egy viccbőldizájnt, és ez szivárgott ki a nagyközönséghez. Vagy túl jóindulatú vagyok?

(cc: balogh.endre@zipp.hu, endre@prae.hu, info@nexogen.hu)